Fogtam a bozótvágót, beletettem a mellkasomra csatolt tokba. Rávettem egy esőkabátot, felhúztam a gumicsizmát és úgy voltam vele, kap még egy esélyt.
Számítottam rá, hogy megint bunkó lesz, ahogy eddig. Sőt! Akartam, hogy az legyen! Meg akarom ölni! Gyűlölöm a fajtáját! A bunko sapienst! Ezt a példányt épp azért, mert üvölteti a kibaszott rádióját az udvaron. Bazmeg mp3-as nincs? Szar lenne mi? Akkor nekem nem kéne hallgatni a rádiót. De amivel végképp kiakaszt: a flegma pofája, amikor gúnyos mosollyal odaköpi: És?
Ő is azok közé a suttyók közé tartozik, s ez fajtája minden egyedére jellemző, akikhez ha normálisan szólsz, azt hiszik nyeregben vannak. Ők irányítanak, hisz kértél, ergo gyenge vagy. Számukra a kompromisszumkészség, az alkalmazkodás, egymás életterének tisztelete, mind-mind gyengeség, gyávaság. Abban "nevelkedtek", hogy az erősebb kutya baszik. Az erősebb kutya pedig az, aki egy perc alatt több káromkodást tud a másik arcába üvölteni szóismétlés nélkül.
Nem, valóban nem vagyunk egy súlycsoport. Én szóltam neki, megkapta az esélyt kétszer is. Tőlem mindenki megkapja. A saját életünkről egyedül kell döntenünk. Néha nem is tudjuk, hogy a következő szavunkon múlik, meddig élhetünk. Kedves voltam. Komolyan. Megkértem, hogy ne üvöltesse az udvaron. Zavar. Bent a lakásban hallom, zárt ablak mellett. Erre rám néz, majd odaveti: És? Hívjak rendőrt, ha nem tetszik, ő így szereti.
Hívjak rendőrt! A kurva anyját! A pökhendi seggfej! Akkor halt meg, és észre sem vette.
Becsöngettem. Persze nem hallja. Döngetem a kurva fémkaput. Kezd kimenni a düh belőlem, csak ütöm az a kurva kaput, látom ahogy a feje lassan pépes masszává válik. Kinyitja. Ránéz a véres kapura, a kezemre, majd rám.
– Mit csinálsz, te kis majom? ̶ A nyakamnál megmarkolja az ingem, megtekeri és felránt a földről. Kitört belőlem a röhögés. Átjövök kinyírni ezt a faszt, erre véresre verem az öklöm a kurva kapuján, aztán még meg is veretem magam vele. És tényleg. A szabad kezét ökölbe szorítja, tiszta Popey feeling… Jesszus! Ez a barom rohadt nagyot tud ütni. Basszus! Eltört az állkapcsom! Ez egy állat! Próbálom előkotorni a kést, de túl nagy. Megfogja hátul a kabátom nyakát, kilök a utcára, és becsapja a kaput.
Hazakullogok. Szétbasz az ideg! Oké buzikám, akkor másképp játszunk! A kurva bozótvágót bebasztam a sarokba. Bedobtam két aszpirint egy vizes pohárnyi házival, hogy ne kelljen annyit várni a hatásra, és leültem a gép elé. Végülis ha megélek a hekkerkedésből, nehogy már be kelljen mocskolni a kezem ahhoz, hogy kinyírjak valakit.
Kerestem egy klassz képet a szarháziról, szeretlek Facebook. Sketch. Totál jó lett! Tisztára, mint egy menő, rendőrségi rajzoló munkája. Pont annyira hasonlít, hogy felismerjék. Körözési lista. Ezzel a fejjel simán belefér az első tízbe. Meg fogsz dögleni sálálálálá, meg fogsz dögleni sá-lá-lá-lá-lá. Drogterjesztés, gyerek kereskedelem, fegyver biznisz. Néhány kellemes alvilági cimbora. És egy online bejelentés a feltételezett tartózkodási helyről. Ja, ha a TEK-nek ennyiből nem lenne tiszta, rohadt veszélyes a csóka. Engedély éles fegyver használatára az akcióban.
Hívjak rendőrt, mi? Te akartad faszikám!
Elégedetten hátradőltem. Már alig sajgott az állkapcsom. Kikapcsoltam a gépet és elmentem aludni.
A fiúk hajnalban érkeztek. A baromnak volt egy riasztó pisztolya, hát nem rájuk fogta ijedtében? Szitává lőtték. Hehe. Mikor becsomagolták a zsákba, letettem a távcsövet és lejöttem a padlásról. Ahogy elcsendesedett a környék kiléptem az udvarra és beszippantottam a friss hajnali levegőt. Fantasztikus volt az a nyugalom. Mosolyogva indultam a kis pékségbe.
A szokásosnál is többen voltak, jó pár embert felvertek a srácok.
– Hallotta Tibike, a Károlyt lelőtték a kommandósok! Pedig nem csinál semmi rosszat az a szegény gyerek.
– És?