A kék pillangó

                

      A megálló csendesen pihent a kis mellékutca végén, háta mögött pár teleknyi gazos terület hú-zódott. Vasárnap volt. Ilyenkor különös béke honolt a környéken, főképp így ebédidő előtt. Lágy madárcsicsergés szállt. A levegő virágok illatától terhes, s a fákon átszűrődő lágy, meleg Nap finoman világította meg a világot.

      Egy ragyogó szárnyú, kék pillangó rebbent arra, ráfeküdve az enyhe szellőkre, amikre csak néha-néha kellett rásegítsen. Belibbent a megállóba, és megpihent langyos fapadján.

     A kislány 4-5 éves forma lehetett. A megálló felé rohanva szandáljának csattogása megtörte a csendet. Ijedten pillantott hátra futás közben. Barna haja oldalt két csutak copfba fogva, fehér kis ruháját háromszög alakban beterítette egy sárga, egy piros, és egy kék margarétafej mintája.

       Odaérve lezúdult a padra. Hangosan szuszogott, kis kezeivel megmarkolta a padot maga mellett, és próbált megnyugodni. A régi megálló két oldalán még tartotta magát a fémlemez, hátulját már elhordták, így a Nap akadálytalanul beragyoghatta a padot. Búvóhelynek tökéletes. Igyekezett kihúzódni a pad szélére, hogy minél nagyobb szögben takarja a megálló. Tenyere izzadni kezdett az izgalomtól: megtalálhatják. Hirtelen valami hozzáért a kezéhez hátulról. Apró sikkantással pattant fel, szíve megint hevesen dobogott. Pár pillanatig nem mert megmoccanni, aztán nyelt egy hatalmasat, és nagyon lassan, hátranézett a válla felett. Elakadt a hangja a csodától, amit látott. A pillangó a csápjait tisztogatta, újra és újra végighúzva rajtuk első lábacskáit. A kislány ámulva lépett lassan közelebb, minden kiment a fejéből, csak az előtte tündöklő ragyogás létezett. Leguggolt a pad mellé, egészen közel dugva arcát a lepkéhez, mintha be akarná inni a szemével a kis lényt, hogy napok múlva is felidézhesse a királykék tökéletes árnyalatát és a fekete mintát a két szárnyvégen. Kicsit hátrébb hajolt, és óvatosan, centiről centire odadugta a mutatóujját a csepp csodának. Az abbahagyta a tisztálkodást, és hirtelen mozdulattal felvette az elrugaszkodáshoz legmegfelelőbb pozíciót. A kislány megdermedt. Lassan peregtek a pillanatok, majd a lepke megnyugodott, tartása lazább lett. Az ujjacska nagyon lassan tovább vándorolt a repülő csoda felé, s mikor hozzáért az aprócska lábakhoz, azok önkéntelenül megkapaszkodtak benne. Ujja lassan megemelkedett, rajta a kék ragyogással. Egész addig emelte, míg a Nap és a szeme közé került, és mosolyogva nézte, ahogy átsejlik a fény a leheletvékony szárnyakon.

‒ Megvagy! ‒ kiáltott mögötte a bátyja, vállára csapva. ‒ Ebéd után te vagy a hunyó! Gyere, most már siessünk haza, mert anya mérges lesz!

A pillangó a hirtelen rázkódástól felrebbent, sűrűn verdesve szárnyaival a magas ég felé.

‒ Elijesztetted! ‒ nézett hátra durcásan a kislány. ‒ Pedig meg akartam mutatni anyának!

‒ Ne haragudj! Ebéd után kimegyünk a rétre, és keresünk másikat, ha akarod. Jó? ‒ lehajolt, és cuppanós puszit nyomott a duzzogó arcocskára.

‒ Jó ‒ enyhült meg a kislány. ‒ Verseny hazáig?

     A leves után nem bírta tovább, mesélni kezdett a pillangóról. Anyukája figyelmesen hallgatta a csacsogást.

‒ Biztos nagyon szép lepke volt. De ugye tudod, hogy nem szeretem, mikor abban a rozoga megállóban játszotok?

‒ Tudom anyu, de figyelj, ekkora szárnya volt! ‒ és megmutatta ujjacskáit szétnyitva mekkora hatalmas szárnya volt a lénynek. ‒ És anyu, úgy ragyogott mint,...mint a csuda! ‒ bökte ki.

‒ Majd rajzold le nekem ebéd után! ‒ mondta az anyja, és mosolyogva megsimogatta a fejét, miután letette eléjük a főzeléket.

‒ Üü ‒ ingatta tele szájjal a fejét Lili, majd nyelt egyet. ‒ Most nem érünk rá, megyünk lepkét keresni a mezőre. Ricsi megígérte! Igaz?

‒ Naná! Én kész vagyok. Mehetünk?

       Kéz a kézben indultak el a mező felé, útközben fogóztak, fakardoztak két remek erős ággal, ami pont erre a célra nőtt. Odaérve sok pillangót láttak repkedni a rét felett, de legtöbbjük fehér kis káposztalepke volt. Órákig futkostak lepkétől lepkéig és bár volt pár szép színes köztük, olyan gyönyörű kéket egyet sem láttak. Lili szörnyen csalódott volt. Bátyja átölelte a szomorú kislányt és megígérte, hogy kitalál valamit a pillangó ügyben.

      Másnap, a tavaszi szünet első napján, ragyogó napsütésre ébredtek. Ricsi kipattant az ágyból. Re-mek ötlete támadt este, alig bírt elaludni tőle. Reggeli közben végig sutyorogtak, tanakodtak, tovább gondolták a tervet. Mire végeztek a zsömlével és a kakaóval, egy nagyszabású hadművelet bontakozott ki: A kék pillangó terv.

       Ricsi az összes fiút összetrombitálta a faluból, és Lili pár barátnőjét is bevonták. Végül Misi bához is beugrottak, és az öreg asztalosnak nagyon tetszett Ricsi ötlete. Az évek óta használaton kívül álló vén megálló körül felpezsdült az élet. Ágyások nőttek ki a földből a szorgos kis kezek munkája nyomán. Pár nagymama segített a gyerekeknek, megmutatták, milyen mélyre kell szórni a magot, milyen messze legyenek egymástól a növénykezdemények. Összeállították a különböző színvilágú ágyásokat. A csepp falu minden fellelhető virágából került oda, s mire végeztek, a megálló körül egy kisebb botanikus kert alapjai bontakoztak ki, apró ösvényekkel és kerti padokkal. A megálló mögötti kis rétet lekaszálták, összegereblyézték az ágakat, kivágták a vad facsemetéket, és elegyengették a talajt. Pár lelkes fiú pedig Misi bá és néhány idős szaki vezetésével, padokat eszkábált, és egy nyolcszög alakú üvegezett pavilont varázsolt az öreg megálló maradványaiból. Két fém oldalát kikalapálták, meghegesztették és lefestették. Dróthálót erősítettek hozzá, majd loncot ültettek alá, ami felfutva a hálón barátságos hangulatot ad majd az új pavilonnak. Lili megrajzolta a kék pillangót, és egy ügyes kezű fiatal lány, Lili szigorú ellenőrzése alatt, furnérlemezre álmodta a kert ihletőjét. Mikor kész lett, körülvágták, és a pavilon bejárata fölé függesztették. Az összhatás álomszép lett.

     Pár hét alatt előbújtak az első hajtások. A tavaszi esőknek és a gondos ápolásnak köszönhetően hamarosan virágba borult a megállóból lett pavilon környéke. A vonattól egyre több ember sétált arra hazafelé, és felváltva gondozták a kis virágoskertet szabadidejükben. Gyakrabban gyűlt össze a falu népe, és sütögettek, beszélgettek a réten a megálló mellett. A gyerekek labdáztak, szaladgáltak, és lármáztak, de ez itt furcsamód örömöt csalt az emberek szívébe. Valahogy természetes volt, hogy a kék pillangó réten mindenki jól érzi magát. Az idősebbek a pavilonba jártak beszélgetni hétköznaponként, és mindig hagytak egy kis sütit az este ott andalgó szerelmeseknek. Az emberek elkezdték újra megismerni egymást, és hamarosan több jót tudtak mesélni bárkiről a faluban, mint rosszat.

     Sokféle pillangó és madár látogatta a pavilon környékét, de a kék pillangót nem látták többé. Még rengeteg dolga volt a világban.